Miért vagyok magányos?
Mindenkinek az életében vannak olyan szakaszok, amikor hosszabb-rövidebb ideig nincsen párkapcsolata. Valaki ezt ilyenkor nehezen viseli, szinte gyötri a magány.
Ez csak átmeneti állapot
- Senki nem szeret egyedül lenni, alapvetően társas lények vagyunk. Mégis olykor szembe kell néznünk azzal, hogy jelenleg nincs mellettünk senki.
- Ilyenkor persze rögtön kiszúrjuk a boldog párocskákat, úgy érezzük, nincs nálunk boldogtalanabb ember a földön.
- Elfelejtjük, hogy az egyedüllét nem tartós állapot, ráadásul a rengeteg időnkkel és energiánkkal sok mindent kezdhetünk, használjuk ezt ki.
- Első legfontosabb szabály, hogy ne okoljuk magunkat. Tudatosítsuk, hogy oka van, amiért pillanatnyilag egyedül vagyunk, és tartsuk szem előtt, hogy mindez csak átmeneti.
- Ne hasonlítgassuk magunkat másokhoz, ne essünk bele abba a csapdába, hogy azt érezzük, mindenki másnak jobb, mint nekünk. Ez egyáltalán nincs így. Nagyon könnyen elképzelhető, akit éppen irigylünk boldog kapcsolatáért, az éppen most került ki egy konfliktus helyzetből vagy netán szakítás előtt áll.
- Tudnunk kell, hogy tartós boldogság nincsen, mindenütt vannak problémák, viták, veszekedések. Erősítsük magunkat azzal a gondolattal, hogy lesznek időszakok, amikor sok mindent megadnánk pár hét vagy hónap egyedüllétért, de akkor valamiért éppen nem tehetjük majd meg olyan könnyen.
- Semmiképp se bújjunk el a csigaházunkba, bátran csatlakozzunk párokhoz, társaságokhoz. Egy független nő vagy férfi mindig nagyon érdekes és vonzó tud lenni, ha nem fordul magába, épp ellenkezőleg, előnyöket kovácsol pillanatnyi magányából. Sokat segít a humorérzék, de figyeljünk arra, hogy ne váljunk túlzottan cinikussá, azzal pont az ellenkező hatást érjük el.
- Tegyük magunkat érdekessé. Mindenki kitűnik valamiben. Ha nincsen különösebb hobbink, amit megcsillogtathatnánk, és a munkánk sem olyan érdekes, amivel brillírozni tudnánk, akkor valamely jó tulajdonságunkkal próbáljunk érvényesülni.
- Mindig lesz valaki, akinek pont az adott tulajdonság a vonzó. Sugározzunk optimizmust magunkból, ennek egyik tükre a mosoly. Meglátjuk, milyen könnyen visszamosolyognak majd ránk, és onnan már egyenes út vezet az ismeretség megkötéséig.
- Legyünk érdeklődőek, nyitottak. A legtöbb ember szereti, ha kíváncsiak vagyunk rájuk, bátran kezdeményezzünk beszélgetést. Rossz beszélgetés igazából nincsen, eleinte sosem a téma az érdekes, sokkal inkább maga a kontaktus a lényeg. Fő, hogy jól érezzük magunkat.
- Lazítsunk, nem kell rágörcsölni semmire. Az sem baj, ha olykor zavarba jövünk, ez mindig nagyon kedves megnyilvánulásnak számít. Adjuk magunkat, ne akarjunk másnak feltűnni, mint amilyenek vagyunk.
- Semmiképp ne essünk kétségbe, ha úgy érezzük, valamit elszúrtunk. Mindig van egy következő lehetőség. Ha nem zárkózunk el, és nem fordulunk magunkba, sokáig nem fogunk egyedül maradni.
« Vissza a cikkekhez