Túlélni a szakítást
Törvényszerű, hogy minden kapcsolat véget ér egyszer. Elmúlik a szerelem, valami lezárul. Mindig annak nehezebb, akit elhagytak. De ha megfogadunk pár tanácsot, könnyebbé tehetjük a szakítás utáni keserves napokat.
Berendezkedni a túlélésre
- Miután magunkra maradtunk, szinte teljesen biztos, hogy úgy fogjuk érezni, eljött a világ vége. Kavarog bennünk a bánat, a keserűség, a csalódottság, és bizonyára a düh érzése is.
- Kétségbe esünk. Legszívesebben vagy elbujdosnánk a világ elől, vagy pont ellenkezőleg, ide-oda kapkodnánk. Egyik sem túl jó taktika.
- Amit elsőként tehetünk, hogy magunkban végig gondolunk mindent, helyére tesszük a dolgokat. Mindenképpen beszéljünk a bánatunkról valakinek, egy bizalmas barátnak, egy megértő rokonnak.
- Meg fogjuk látni, mennyivel könnyebb lesz már az után is, hogy kiöntöttük a szívünket. Nem mellesleg nagyszerű tippeket is kaphatunk az általunk jól ismert személytől.
- Semmi esetre se zárkózzunk be –na jó, pár nap egyedüllét a sebeink nyalogatására megengedett-, nagyon jó ötlet, ha megtervezzük előre, mit fogunk az elkövetkező egy-két hétben csinálni.
- Minden napra szervezzünk magunknak valamilyen programot. Lehet az egy mozi vagy színház, egy nagyobb bevásárlás, egy baráti összejövetel, vagy bármi, amihez kedvünk van. Nyugodtan írjunk ki magunkból mindent.
- Be szokott válni, ha megírunk a volt kedvesnek egy levelet. Bátran engedjük szabadjára érzéseinket, indulatainkat, utána borítékoljuk, és ássuk el valahol, semmi esetre se küldjük el neki!
- Dobozoljuk be minden közös emléket, fotókat, egyéb közös szerzeményeket, valamikor még mosolyogva fogjuk nézegetni őket.
- Testileg-lelkileg megújulva kezdjük egy az új életet. Itt az ideje, hogy változtassunk frizuránkon, áldozzunk a szépség oltárán, és ha tehetjük, menjünk el egy kényeztető wellness hétvégére.
- Otthon beiktathatunk egy teljes körű szépülő-relaxáló napot. Nézzünk körül, mibe vághatnánk bele. Mindenkinek vannak céljai, álmai, hát valósítsunk meg belőlük párat.
- Az internetet böngészve rengeteg kedvezményes tanfolyamra jelentkezhetünk. Válasszunk egy nekünk megfelelőt, és ne habozzunk, kezdjük el. Az is nagyszerű benne, hogy vélhetően hasonló érdeklődésű emberekkel fogunk megismerkedni, így akár új barátokat is szerezhetünk, és még egy esetleges szerelem is ránk találhat.
- Legyünk nyitottak, érdeklődőek az emberekkel szemben. Járjunk nyitott szemmel, de ne görcsöljünk rá semmire.
- Ha kellőképp felvérteztük magunkat, lezártunk gondolatban is mindent,és optimistán tekintünk a jövőbe, valamint barátságosak vagyunk a környezetünkkel, nagyon gyorsan helyre áll lelkünk békéje és bátran belevághatunk egy újabb kapcsolatba is.
« Vissza a cikkekhez