A társkereső, ahol könnyen rád talál a szerelem!

Sztárok és hírességek bak jegyében


Hosszú távra tervez, idejét mindig előre beosztja. Nagyon jó az emlékezőképessége. Szívós akarat jellemzi, a sikertelenség nem akadályozza meg célja elérésében. Nagyon erős önfegyelemmel rendelkezik. Tisztában van vele, hogy csak verejtékes munkával érheti el céljait. Ha valamit elkezd, be is fejezi. Szereti az embereket próbára tenni annak ellenére, hogy a másiktól előre nem vár semmit.

Szerelmi életében a realitás kap hangsúlyt, azon alapszik, hogy mit várhat a másiktól. Nehezen oldódik fel a szerelmi kapcsolatban, de ha már feloldódott, párjának sok meglepetést tud okozni. Hihetetlenül gyengéd szerető tud lenni.
Hűséges és sokat el is képes tűrni párkapcsolatában.

Fontos számára a bizalom, mert csak akkor képes megnyílni partnere előtt. Ha bizalmatlanságot keltünk benne, úgy érzi elárultuk őt. Nagyon nehezen lehet visszahódítani, sokat kell bizonyítanunk felé, de akkor sem biztos, hogy párkapcsolatba adott érzéseit visszakapjuk. Nehezen bocsát meg.

Betegségei: Általában depresszióra hajlamos. Uralkodó bolygója a Szaturnusz a csontozatára, fogaira hat, ezért ezekre nagyobb figyelmet kell fordítani, továbbá hajlamos a csontritkulásra.

Hasznos gyógynövényei: dió, aloe, citromfű, kömény, boróka

Kristályai: gránit, jáspis, oxidián


Magyar bak csillagjegyű hírességeink
Petőfi Sándor 1823. január 1-jén Kiskőrösön született Petrovics Alexandernek keresztelték, nevét később ő maga változtatta Petőfi Sándorra. Egy éves korában Kiskunfélegyházára költöztek, amelyet Szülőföldemen (1848) című költeményében születése helyének nevezett, s e szavai később sok vitára adtak okot a két település, Kiskőrös és Kiskunfélegyháza között. Az ifjú Petőfi összesen kilenc iskolában tanult. 15 éves korától fogva verseket írt, álma mégis a színészkedés volt. Szerelmi életét csalódottság jellemzi.

Molnár Ferenc 1878. január 12-én született
Középiskolai tanulmányait Református Gimnáziumban végezte. Feleségül vette Vészi Margit festő-írónőt, házassága azonban nem volt tartós. Fél év után különköltöztek, maj később feleségül vette Fedák Sárit, de ez a házasság is hamar válással végződött. 1907-ben írta meg a népszerű A Pál utcai fiúk című regényét.


Külföldi hírességek bak csillagjegy szülöttei között említhetjük:
Mel Gibson (teljes neve: Mel Columcille Gerard Gibson) 1956. január 3-án született New Yorkban. 12 éves korától fogva Ausztráliában él, de mégis amerikainak tartja magát. A hagyományokhoz nagyon ragaszkodik, katolikus hitvallású. Filmekben nyújtott alakításáért eddig 6 Oszkár-díjat vehetett át, továbbá a legjobb rendezőnek járó szobrot A passió című filmért.

Kevin Costner 1955. január 18-án született Kaliforniában. Filmes pályája nagyon nehezen indult be, kezdetekben csupán mellékszerepeket kapott. Igazi sztárrá a Baseball című film tette. A Farkasokkal táncoló című filmjével 7 Oszkar-díjat is nyert.